nbsp;

Zentai Mariann kozmetikus szakoktató: Természeti erők működése a bőrben

Zentai Mariann kozmetikus szakoktató: Természeti erők működése a bőrben

Az antropozófiai szemlélet a változásban hisz, hogy minden alakul, semmi nem állandó. Így a bőr sem. Ez a szemléletmód alapvetően nem bőrtípusokban gondolkodik, hanem az aktuális bőrképet nézi, de figyelembe veszi az alkati tulajdonságokat, életvitelt, életkort is.

Mindent a természet erői mozgatnak, melyeket legkönnyebben a négy elem működése közben érhetük tetten.  A négy elem bennünk, a bőrünkben is megtalálható, van bennünk föld, víz, levegő, és tűz (hő) elem.
A föld elemhez tartozik maga a fizikai megjelenés, minden parányi sejt, ami felépít bennünket.

Azonban ez mind halott lenne, ha nem hatná át az élet, amit a víz hordoz, vagyis azok az anyagok, amik folyékonyak.

A levegő elemhez tartoznak a gázok, maga a légzés, amit a bőr végez.

A tűz pedig a hő, ami áthat, amit hordozunk.

Ezeknek az elemeknek megvan a maga szerepe, a működési területe, meghatározott aránya a szervezetben, az egyensúlyukat pedig a felépítő és leépítő erők tartják egyensúlyban. Ha ez az egyensúly felborul, betegségek keletkeznek. A bőr esetében a kibillent állapot jele lehet a
szárazság, ha túl kevés a víz, vagy az ödéma, ha túl sok.
A gyulladásos folyamatok, vagy a rosacea, ha túl sok a tűz.
Egy sápadt, fakó bőr lehet egy oxigén hiányos állapot jele, tehát a levegő elem nem hatja át megfelelően.

A föld elem túlsúlyát mutathatják a különböző lerakódások, például pigmentfoltok vagy bőrkeményedések.

Mit tehetünk, hogy egyensúlyban tartsuk a bőrünk állapotát?

A bőr a legnagyobb érzékszervünk, egy határ a külvilág és a belső környezet között.

Egy tükör, ami megmutatja, hogy hogyan viszonyulunk a kívülről ható ingerekre, hogyan tesszük azt belsővé, majd a saját lelki életünk hogyan hat kifelé, mi az amit az arcunk kisugárzik a környezete felé.

Ez egy gyönyörű körforgás, egy állandó ritmikus folyamat a befogadás és a kiáradás között.

Milyen a bőrödben lenni? Mennyire vagy befogadó és alkalmazkodó? Mennyire tudsz elengedni?

Ezek a kérdések segítenek megérteni – ha valamilyen bőrproblémával küzdünk- hogy hol kell változtatni a szokásainkon. A változás mindig rajtunk múlik. Ez az első lépés a szép bőr felé, ezután érdemes felkeresni egy szakembert, kozmetikust, aki tovább segít egy tanácsadással, vagy egyénre szabott kozmetikai kezeléssel.
A bőrápolási rituálék erősítik a bőrt és segítenek megtartani az egyensúlyt a kint és a bent között.

Három egyszerű lépés a helyes otthoni bőrápoláshoz

Az otthoni helyes bőrápolással tehetünk a legtöbbet bőrünk egészségéért, ami három egyszerű lépésből áll a nappal és az éjszaka ritmusához igazodva. Nappal a bőrben a leépítő erők dominálnak, ezért alapvetően védelemre van szüksége, támogatásra, hogy megfelelően tudjon reagálni a külső és belső hatásokra (időjárási tényezők, por, kórokozók támadásai, elektroszmog, stressz…)

Éjjel pedig a felépítő erők dolgoznak, regenerálódás, kiválasztás és méregtelenítés zajlik.

Fontos, hogy a napi bőrápolással ezeket a természetes folyamatokat ne zavarjuk meg, hanem segítsük azokat.

  • Az első lépés az alapos, de gyengéd arctisztítás reggel és este. Csak a tiszta bőr tud megfelelően lélegezni. A tiszta vízzel való mosakodás nem megfelelő, mert a bőrön található egy természetes lipidréteg, ami megköti a szennyeződéseket, de azt a víz nem oldja, így a bőr egy folyamatos „mérgezést” szenved el. Bármennyire is gyengéd tisztítószert választunk, sajnos így is eltávolítjuk a bőr védőrétegének egy részét, ezért van szükség a tonizálásra, mert a tonikban lévő anyagok rövid idő alatt visszapótolják azt. Ha nem használunk tonikot, a bőrnek több órájába telik, hogy megerősítse a védőrétegét, addig pedig védtelen a külső hatásokkal szemben.Smink lemosáshoz használhatjuk a lemosó tejeket egy nedves vattakorongra téve.
  • A második lépés a tonizálás, ami erősíti a bőrt, áramlásba hozza az anyagcsere folyamatait és közben pedig enyhe összehúzó hatása miatt egy védőburkot teremt. Ez az egyik legfontosabb lépése a bőrápolásnak.
  • A harmadik lépés az ápolás reggelente egy nappali krémmel, ami segíti a bőr öngyógyító folyamatait, helyreállítja az esetlegesen kibillent egyensúlyát, simává és puhává teszi.Az ápolószerek felvitelénél ügyeljünk rá, hogy csak finom érintésekkel vigyük fel őket a bőrre, kerüljük a felesleges nyomásokat, húzást, dörzsölést, mert ezzel csak nyújtjuk a bőrt és siettetjük a bőr öregedését.

Ennek a három lépésnek a folyamatos alkalmazása teremti meg azt az érzést, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, törődünk magunkkal.

Gyakorlati tanácsok

  • Tisztítás: Argital tisztító tejjel vagy szappannal végezzük reggel és este. Vizezzük be az arcot, majd tegyünk egy adagnyi tisztítótejet a tenyerünkbe és mintha szappanoznánk, körkörös mozdulatokkal lazítsuk fel a szennyeződéseket, végül alaposan öblítsük le vízzel. Smink lemosáshoz használhatjuk a lemosó tejeket egy nedves vattakorongra téve.
  • Tonizálás: Argital tonikkal végezzük reggel és este. Töröljük szárazra a bőrt, majd permetezzünk a frissítő tonikból az arcra, nyakra és a dekoltázsra is. Tenyerünkkel finoman nyomkodjuk be a bőrbe. Ne használjunk vattakorongot!
  • Ápolás: Bőrállapotunknak megfelelően használjuk reggelente az Argital nappali krémekből egy borsónyi mennyiséget, közvetlenül a tonizálás után. A nappali ápolást kiegészíthetjük szemkörnyék ápolóval és az arcápoló olajokkal, melyeket a nappali krém felvitele előtt használjunk. Az ápolószerek felvitelénél ügyeljünk rá, hogy csak finom érintésekkel vigyük fel őket a bőrre, kerüljük a felesleges nyomásokat, húzást, dörzsölést, mert ezzel csak nyújtjuk a bőrt és siettetjük a bőr öregedését.